Az első bőrönd

már bepakolva vár, pedig még 6 hét van az indulásig. Nem, nem változtam meg ennyire, ennek egyszerű (hahaha) logisztikai okai vannak. Külön utazik majd ez a bőrönd, a többi bőrönd és mindenmás, aztán – a tervek szerint – majd mindannyian találkozunk Buenos Airesben.
A pakolás viszont kifejezetten vicces volt (így utólag). Ebbe az első bőröndbe kerültek ugyanis azok a dolgok, amik Budapesten (és addig) nem nagyon fognak kelleni, ezért nem muszáj, hogy velünk együtt mozogjanak, de Buenos Airesben azonnal szükség lesz rájuk, tehát a konténerbe nem lehet őket pakolni. Hát igen, ez a kategória a munkábajárós ruháim, cipőim, táskáim. Aykan teljesen elképedt, amikor úgy fogtam hozzá a pakoláshoz, hogy a legeslegnagyobb bőröndöt rángattam elő, mert egyszerűen nem érti, hogy az argentín késő ősz lehet nagyon meleg, nagyon hideg, vagy valami átmeneti, kell sötét és világos kosztüm is, meg valami alkalmi, azt sem tudom, hogy a kollégáim miben járnak, arról nem is beszélve, hogy honnan tudjam előre, hogy milyen kedvem lesz hat hét múlva. És másnap. És a következő napon. És azután…Így tehát teljesen logikus, hogy – bár csini cipőből tényleg csak a szükséges minimumra szorítkoztam: egy pár fekete, egy pár barna, egy pár piros, meg egy véletlenül későn előkerült másik pár barna – már el is készült az első, bő 30 kilós bőrönd, és a vendégszobában várja Jacket és Erikát, akik vállalták, hogy hazaviszik, miután Svájcban megsétáltatták.