A mokuscsipes

Ma reggel Kartal mutatta, hogy csipesek vannak a laban (ugy latszik, egy gonosz szunyog tamadta meg mult ejjel). Mondtam neki, hogy szunyogcsipesek, de o kozolte, hogy mokus. Es ezutan elmeselte a teljes tortenetet:

Tegnap merges lett ra egy mokus, mert elvette a mogyorojat, es a mokusbaba nagyon sirt. Ezutan csipte meg a mokusmama Kartalt, mert a magok elvesztek. De vegul Kartal segitett megkeresni a magokat.

Igaz, hogy 1-2 kerdessel segitettem tovabbgongyoliteni a tortenetet, de akkor is ez volt az elso teljes mese, amit o maga talalt ki. Raadasul szinte vegig magyarul mondta! (Az eredeti mondatok kb. igy hangozhattak: Sir el mokusbaba. Merges mokusmama. Magok elveszett…)

Es ha mar egyszer irok, akkor megorokitem azt a ket aranykopeset is, amire a decemberi patagoniai kiruccanasunkbol emlekszem:

A kisbusz megallt, mert a kozelben egy csapat guanaco (Patagoniaban honos lamafajta) legeleszett. Kartal lelkesen koszont nekik, hogy '¡Hola!', de mivel nem valaszoltak, csalodottan hozzatette: 'parece que no hablan' (=ugy tunik, nem beszelnek).

Egyik unalomuzo kiserletem soran rajzolassal probalkoztunk. Kerte, hogy rajzoljam le magamat, es sorolta is a testreszeket: 'cabeza (=fej), szeme, fule, nariz (=orr), boca (=szaj), keze, pocak, baba…'

Jó kezekben – 2. rész

Az otthoni pár napos lábadozás legnehezebb része az volt, hogy Kartallal nem igazán tudtam játszani (mert az elég sok emelgetéssel és egyéb fizikai aktivitással jár egyébként). Viszont így is több időt töltöttünk együtt a szokásosnál, úgyhogy összességében talán ő is jól járt.
Mostanában amúgy is (vagy talán pont miattam?) nagyon foglalkoztatja az orvos/betegség téma: szinte minden nap van valami, ami miatt játékból felhívjuk a doktor bácsit. Például mutatja, hogy bibis az ujja, és akkor én eljátszom, hogy telefonon beszélek az orvossal, aki azt mondja, hogy egy nagy puszitól meg fog gyógyulni – és láss csodát, tényleg!
Egyik este Kartal észrevette az egyik kis műtéti hegemet, mutatta, hogy bibis, és elszaladt. Aztán visszaszaladt, és hozott nekem krémet, hogy bekenjük. Persze nagyon megdicsértük, és örömünkben megkérdeztük, „mi leszel, ha nagy leszel, doktor bácsi?”, mire habozás nélkül válaszolt: „sí, bácsi!”.
Bár tudom, hogy ilyen hülye kérdésre ennél jobban nem válaszolhatott volna, én mégis azt hiszem, hogy van tehetsége a dologhoz (most már szinte biztos, hogy orvos lesz!), mert egy másik alkalommal fájt a torkom, mire Kartal megvizsgálta, és egyből rájött, hogy mi a baj vele: lyukas!

Jó kezekben – 1. rész

Az idei július-augusztus nem túl jól telt, két epegörcs után végül műtéttel oldották meg a problémámat. Szerencsére most már minden rendben, úgyhogy – ha már az epekövemet az ígéret ellenére sem kaptam meg – emlékül leírom, hogy milyen tapasztalataim voltak ez alkalommal az argentin egészségüggyel.
A dolog igazán rosszul indult, mert amikor Aykan meggyőzött, hogy menjek el orvoshoz, a szokásos kórház (Hospital Aleman) sürgősségi részlegénél próbálkoztam. Talán már írtam, hogy az argentinok imádnak orvoshoz és kórházba járni, azon belül is a sürgősségire mennek, ha nem érzik jól magukat (itt nincs körzeti orvosi rendszer), vagy ha épp nincs kedvük időpontot kérni. Ezért a sürgősségi osztályon először egy nővér osztályozza a betévedőket, és az igazán komoly eseteket a sürgős-sürgős részlegre irányítja, a többieket pedig a kasszához, majd a váróterembe. (Na jó, valószínűleg a sürgős-sürgős betegeknek is először a kasszához kell menniük, de talán nem kell várakozniuk...)
Így történt, hogy közel két órát vártam, mire bejutottam az orvoshoz. Onnantól viszont minden gyorsan ment. Az orvos egyből sejtette, hogy mi lehet a baj, elküldött ultrahangra, ahol a kasszánál lévő sort ugyan végig kellett állnom, de utána rögtön behívtak. Ezután vissza az első orvoshoz, aki megerősítette a diagnózist, felírt gyógyszereket és ellátott instrukciókkal.
A második kör a sebészet volt, már néhány nappal később. Az orvos és egy rezidens elmagyarázták a problémát, a műtétet, aztán időpontot egyeztettünk volna, amikor kiderült, hogy a sebész szabadságra megy, és addig már nincs szabad műtő. Ekkor azt mondta, hogy jöjjek vissza másnap, és a kollégájával beszéljek. Nem értettem, hogy miért kell ehhez visszajönnöm, ha már egyszer mindent elmagyaráztak, amire a válasz az volt, hogy így tudok a másik sebésszel megismerkedni.
Erre később a spanyoltanáromnál rákérdeztem, és elmagyarázta, hogy egy argentin nyilván nem fekszik ismeretlen orvos kése alá (kivéve persze a sürgősségi eseteket). Sőt, az orvossal való ismerkedés részeként szinte biztosan elkérik a mobilszámát is (ha bármi kérdésük, aggodalmuk támadna a műtét előtt), amit én persze elmulasztottam... És itt alap a közvetlenség, az orvosoktól elvárják, hogy a páciens – és esetleg családtagjai – minden kételyét elmulassza, szánjon időt minden betegre. Ezt tényleg mindig így tapasztaltam egyébként (talán ezért is szeretnek itt annyira orvoshoz járni...).
Ezek után a műtét napján már nem is lepett meg, hogy mindenki kivétel nélkül nagyon kedves volt, amikor a hordágyon fekve vártam a műtőre, sorban odajött mindenki bemutatkozni és bátorítani. Persze a műtét alatt altatásban voltam, így nem tudom, hogy valóban ott volt-e az a sok ember.
A lényeg, hogy a műtét sikerült, már aznap este hazaengedtek, és azóta egyre jobban vagyok. A kontrollon újabb sebésszel ismerkedtem meg, akivel ismét elbeszélgettünk az Európai Unióról és az ő kelet-európai élményeiről (úgy tűnik, ez is a standard szolgáltatás része), és már csak az utolsó kontroll van hátra, hat hét múlva.

Eltört nap

Mivel ennyire kevés időm van blogolni, úgy tűnik, hogy már csak Kartal aranyköpéseit rögzítem, de hát ez is jobb, mint a semmi... (és erre legalább mindenki lelkesen szokott reagálni!)

Azt hiszem köztudott, hogy nem vagyok rajzzseni, a rajztudásom valahol a középső- vagy nagycsoportos szinten rekedhetett meg, de arra azért elég, hogy fiamat egyelőre rendre elkápráztassam (tudok pl. mindenféle színű lufit, pont-pont-vesszőcskét hihetetlen sebességgel, csigabigát - talán ebből már el lehet képzelni). Kartalnak ezek az egyszerű rajzok nagy kincsek (főleg, mert újabban általában rendelésre készülnek), őrizgeti és néha előveszi őket, már kiválóan elmondja, hogy mi micsoda és milyen színű. Egy ilyen műelemzés során mutatott rá a felső sarokban kukucskáló napra (tudjátok, amikor lustán csak negyedkört biggyeszt az ember a lap sarkára), és közölte, hogy "eltört!".

Nekem nagyon tetszik az is, amikor elkiáltja magát hogy "dindondan" (szerintem az egyik csatornán látható Dino Dan elferdítése), és akkor dinósat kell játszani vele (ő a kisdinó, aki négykézláb menekül a karjait kitárva őt félelmetesen üldöző nagy dinó elől - ez lennék én).

Továbbra is a kisautók, a repülők és a vonat a fő kedvencei, de nagy becsben tartja a nagyszülőktől kapott plüssmacit és -nyulat is. Egyik este megkérdeztük tőle, hogy mi a nevük, mire azt mondta, hogy "papamaci" és "mamanyuszi".

Egyre bonyolultabbakat és kreatívabban játszik. Például párnákból alagutat építünk, amin átbújik párszor, aztán szétrombolja, de ami számomra csatatér, az szerinte fagyizó, ahol ő nagyhangon kezdi árulni a fagylaltot ("helado"). Mindig megbeszéljük, hogy ki milyen ízű és színű fagyit kér, de újabban már fizetni is kell, és a visszajárót is gondosan kiszámolja (persze nem ad össze és von ki, csak mondjuk adok neki 8 pénzt, ő meg ad vissza kettőt. Vagy tizet...).

Persze az is tagadhatatlan, hogy két és fél évesen már alaposan benne jár a dackorszakban (mondjuk azt hiszem, Kartal erre születése óta keményen edzett!). Továbbra sem mondanám hisztis gyereknek, de ha akar valamit (leginkább dvd-nézés és körhintázás vége miatt van általában dráma), és ráadásul fáradt, akkor egyre nehezebb kezelni a helyzetet.

Most elég rossz hétvégén vagyunk túl, mert a rossz idő miatt (eső és nagy szél) nagyon keveset tudtunk kimozdulni. Ráadásul pont most vendégeskedett nálunk Renáta, a bölcsis csoport békája, aki körbejárja a családokat, és mindenki beírja a naplójába, hogy mit csináltak, amit aztán a gyerekek el is mesélnek a csoportnak. Ez a házi feladatom még ma estére, de hát nem sok mesélnivalónk van (szerencsére bevásárolni legalább elvittük, ahol egyébként Kartal tökéletes mintagyerek volt, végig ült a kocsiban, és mindent ő pakolt be, segített és kommentált).

Amúgy a fő program persze a játszóterezés szokott lenni, ahol remekül látszik, hogy mennyit fejlődik hétről hétre. Újabban már szépen mondja a nevét, ha megkérdezik (sajnos persze soha nem értik meg, mert bonyolult külföldi név), sőt ha ismeretlen gyerekhez közelít, akkor magától bemutatkozik: "soy yo, Kartal!" (=kb. én vagyok az, Kartal!). A dolgok kölcsönkérését - és főleg visszaadását - még lehet gyakorolni, de a saját játékait mindig szívesen kölcsönadja másoknak. Rendkívül barátkozós továbbra is, minden gyerekkel próbál játszani, a kicsiket bíztatja a csúszdánál, a sírdogálókat igyekszik megvigasztalni, de a fő attrakció, ha nagyobb fiúkkal kergetőzhet.

A bölcsi továbbra is szuper, ha kérdezem tőle, hogy mi történt aznap, akkor a standard válasza ez: "Tula pinta, Martín toca guitarra, Suni pelea, Kartal áááááá" (=Tula (óvónéni) fest (mármint hogy kézműveskedtek a vezetésével), Martín gitározik (óvóbácsi, ő a zenei oldalért felelős), Suni verekszik (ezzel a kislánnyal nagy a szerelem, reggelente puszilkodnak és ölelkeznek, sokat játszanak együtt, de állítólag Kartal egy idő után megunja, próbálja levakarni magáról, és akkor kitör a perpatvar... nem tudom, hogy ez minden nap ismétlődik-e, Kartal beszámolója szerint igen). A Kartalra vonatkozó részt fejtsétek meg :P).

Halacsakalala(la)

Kartal eddigi szoalkotasaibol ez a kedvencem. A mexikoi nyaralas alatt jo sokszor mondta, ugyhogy rendesen rogzult is, csak a szovegi la-k szama valtozik neha.
Hasonlo allandosult remeke a pizsanana, es mas stilusban, de rendithetetlenul sajat izlese szerint alakitva mond meg sok dolgot: pl. minnye, kukuca, poyoco.
Jellemzo meg, hogy elegge spanyolos hanglejtessel ejti a magyar szavakat is (pelenka, ananasz).
Amugy meg elkepeszto tempoban bovul a szokincse mindharom nyelven, es szerintem egyre tudatosabban valasztja meg, hogy kihez milyen nyelven szoljon.

Egyre fiusabb is, jelenleg a vilagbol leginkabb a kozlekedesi eszkozok erdeklik. Fo kedvence a a repulo es a helikopter (meg az alagut), de nagyon odavan az autokert, kamionokert es vonatokert is. Estenkent taxisat jatszunk (Kartal sajat talalmanya), negy nagy parnabol autot epit maga kore, es akkor o a taxis, nekunk meg be kell szallnunk, a tobbit mar el lehet kepzelni.

Masik kedvenc jateka, hogy sorbarakja a kisautoit (amugy is szeret mindenfelet egyenes sorba rendezni), es akkor azok mennek az utcan, ha piros a lampa, akkor megallnak, ha zold, akkor 'megjottunk' (ez a mehetunk lenne, de valamiert az nem tetszik neki). Ma az egesz sornyi auto tologatasa kozben az elso elkanyarodott, mire csalodottan kozolte, hogy 'eltort' (marmint a sor).

Nagyon vartam mar azt is, hogy meset lehessen neki olvasni, es ugy tunik, hogy ez is egyre inkabb mukodik, mar nehany napja minden este vegig tudtunk olvasni legalabb egy-egy meset. Persze a kepeket vegig kell meselni kulon is (a legerdekesebb Bogyo szobajaban a jatekvonat, amin ul egy nyuszi es egy elefant), es idonkent egy-egy illusztraciorol eszebe jut egy dal, akkor azt ott a meset felbeszakitva el kell enekelni, es onnantol kezdve abban a konyvben ahhoz a reszhez erve mindig jar a dal is (pl. a Laci es az oroszlan elejen es a vegen is van egy nagy helikopter - Laci pilota akar lenni -, itt Kartal felkialt, hogy 'alma', ami gyengebbek kedveert az Alma egyuttestol a Helikoffert jelenti).

Boldog nevnapot Kartal!

Idősebb francia hölgyek megröfögtetése

Kartal - velünk ellentétben - nagyon szereti a reptereket. És nem csak a mozgólépcsők és mozgójárdák miatt, hanem mert ott sok unatkozó embert talál, akik szívesen foglalkoznak vele (pár percet), szerencsés esetben meg is etetik. Na meg szinte mindig akadnak gyerekek is, akikkel lehet kergetőzni, bújócskázni, székekre mászni, székek alá bújni stb.

Az egyik utunk alkalmával azonban furcsa módon ő volt az egyetlen gyerek a várakozók között (na jó, ez nem is olyan furcsa, mert ki más vinné a gyerekét Rapa Nuira?), és persze a gép is sokat késett. A santiagói reptér szerintem rendkívül kaotikus és szervezetlenül működik, bár azt meg kell hagyni, hogy a bő 7 óra alatt, amit volt szerencsénk ott eltölteni és a nemtudomhány kilométer megtétele során több mini játszóteret is találtunk, ami sokat segített.

Végül azonban már az igazi kapunál vártuk a beszállást, és ott játszótér és kispajtások híján Kartal egyik kedvenc könyvét vettük elő, amiben néhány állat hangját kell utánozni. Már kezdtem attól tartani, hogy ez is unalmassá válik, amikor Kartal fogta a könyvét, és megrohamozta a közelünkben ülő savanyú képű francia (kanadai?) nőket, akik nagy meglepetésemre egyből vették az adást és teljes átéléssel röfögtek, zümmögtek és brekegtek.

Löpacsu és csecse

A legtobbszor ezt a kerdest kapjuk Kartallal kapcsolatban: 'es milyen nyelven beszel?'. Szerintunk nagyjabol egyforman jol ert mindent spanyolul, magyarul es torokul (ha akar!), beszelni meg nem beszel meg (marmint szep kerek mondatokban), hanem egesz nap hatalmas atelessel magyaraz egyelore azonositatlan nyelven (az en tippem a polinez, nemsokara kiderul!), es kozben egyre tobb szot hasznal a harom kozul tetszoleges nyelven.

A beazonositott szavak nagy reszet spanyolul mondja, de igazabol a szuksegleteinek megfeleloen valasztja meg a nyelvet. A tarsadalmi erintkezeshez szukseges szavakat pl. spanyolul hasznalja leginkabb (koszones, ilyesmi), a reggelinel valaszthato eteleket/italokat magyarul (en ulok mellette es adogatok) stb.
Most megprobalom osszeszedni, hogy miket mond mar, bar azt hiszem szinte lehetetlen vallalkozas:

Magyarul: szia, apa, anya, mama, papa, Pete(r), Dudi (=Judit), Dani, Bence, Pali, Gyuri, Csicsi (=Ricsi), gyere (ezt nem ilyen tisztan azert...), viz, tej, kaka(o), kenyer, csajt (=sajt), aoka (=avokado), poha(r), je(g), epe(r), kaki, kuki, koldok, bab (=lab), pampa (=lampa), auto, tutu, maci, kutya, pipi, vauvau, miau, muuu, (ezeket mondjuk a tobbi nyelven is nagyjabol igy mondjak, de en ugy hallom, mintha magyarul mondana), csiki, pacsu vagy ujabban löpacsu (=papucs), arra, ebbe, ebbol, tessek, kersz (=kerek, de neha tenyleg =kersz), me(g), egy, ketto, harom, gol (=labda, regebben mondta azt is, de rajott, hogy ez igy nemzetkozi), tikktakk, aparta (ez a gyerekdalok cimu dvd kodneve, mert az elso dal az a part alatt), alma, papi(r), toll, csigabiga (hat ezt sem igy mondja), potty, pont, neni, bacsi, siksik (=fogkefe), karika (spanyolosan ejtve, jelentese elsosorban skype), kopkop, kul(cs), huha, hoppa, pacs(i) (=pancsi), csap (=csapj bele)

Spanyolul: Maru, Fede, hola, chau, adios, bien, muy bien, dale, si, no, que es esto? (latvanyos buenos airesi gesztikulacioval kiserve), coco (=cocodrilo), uno, dos, tres, cuacco (=cuatro), ocho, nueve, diez, agua, leche, cheche (=dulce de leche), oso, que rico!, que lindo!, mira, oye, ahi esta, listo, mas

Torokul: bitti, kucu, bu, gel, allah-allah, tamam, mamma

Na jo, igy ranezve az aranyokra nyilvan arrol van szo, hogy en elsosorban magyarul hallom beszelni, vagy azt ertem, vagy annak orulok legjobban, es emiatt ezekre koncentralok. A tobbiek listaja teljesen mas lenne...

Es persze kombinalja is a nyelveket: elso mondata az volt, hogy eper bitti (elfogyott), es sokaig mondogatta azt, hogy bu que (amig meg nem tanulta a 'que es esto'-t, azota az megy).

Izgatottan varjuk a folytatast, az eddigiek alapjan ugy latom, hogy nem a nemagyerekseg miatt nem fogom mindig erteni a szavat...