A közlekedés 1. – a gyalogos (na de Csíkos úr!)

A gyaloglással kezdem. (Ha minden jól megy, lesz a sorozatban mindenféle: taxi, autó, busz, metró, motor- és rendes kerékpár is!) Jó sokat jártuk már így a várost, úgyhogy ebben egész tapasztaltnak számítok, tehát biztosan állíthatom, hogy gyalogolni ugyanúgy kell, mint máshol: bal, jobb, bal stb. Az úttesten is át lehet kelni, ha jól körülnéz az ember, sőt babakocsival kifejezetten könnyű, mert mindig átengednek (és az akadálymentesítés is elég jó, a környékünket például most csinálták meg – kisebb-nagyobb sikerrel). A tempó nagyvárosi, nem New York, ahol mindenki rohan, de nem is az andalgós luxembourgi sétálgatás. És akkor jöjjenek az érdekességek, de előtte azért leszögezem, hogy én szeretek gyalog közlekedni:
1/ az útburkolat itt-ott igencsak hiányos, ez mondjuk inkább csak babakocsival kínos, amúgy gondolom nem zavaró.
2/ szmog (ezen nincs mit szépíteni, sajnos a hatalmas forgalom miatt ez adottság). Emiatt aki csak teheti a parkokban tölti a hétvégéjét, vannak piknikezős parkok, sportolós parkok, játszóteres parkok és kutyafuttatós parkok, kis parkok és nagy parkok, óriási öreg fásak és persze pálmafásak, tavasak, szökőkutasak, madarasak, szobrosak, szépek, csúnyák, de mindenesetre elég sok a park, főleg a környékünkön.
3/ art attack – szerintem sajnos az a legjellemzőbb az itteni sétára, hogy állandóan kerülgetni kell a kutyaszart. Rengeteg a kutya, és persze messze nem mindenki takarít el utánuk (bár egész sokan igen). A házak/boltok előtt még nem is olyan vészes a helyzet (mert a házmesterek reggel letakarítják a járdát), szerintem a kutyák elől elzárt parkok körül a legrosszabb, mert a kutyások kénytelenek arra kerülni, és ott senki sem takarít. Az én túlélési stratégiám az, hogy a parkokon mindig keresztülmegyek, még ha kacskaringósak is az utak, mert mellettük nagy az aknaveszély, és gyakran büdös is van.

Kartal akusztikai kísérletei

Indián csatakiáltás (összefont kezekkel, tárgyakkal, anya/apa kezével), tálba nevetés, elefántba huhogás…

Egy augusztusi hétvége

Ami persze itt javában telet jelent(ene), de azért senki se izguljon, nem fázunk! Sőt, ahogy azt előre gondoltam, mire kalandos útjuk után végre visszakaptuk téli ruháinkat, már nem is igazán tudjuk őket használni, mert a hideg tél kb. egy hétig tartott (na jó, még visszatérhet…). Azon az egy héten viszont hiányzott a meleg cipőm, ahogy az elején a szandálok, úgyhogy Judit, hiába minden csodálkozás, bizony túl kevés cipőt csomagoltam!
És akkor álljon még itt emlékül, valamint a jövőben költözőknek tanácsként, amit tanulságként leszűrtem:
- soha nem akarok költözni!!!/soha ne költözzetek!!! (és persze bőröndöt/táskát/dobozt látni sem, tehát utazni sem akarok soha többé – egy pár napig legalábbis…)
- akármilyen óvatos becslést szorozz meg kettővel/hárommal/néggyel (köbméter, ár, idő), még akkor is, ha már biztosan tudod, hogy mi mennyi lesz!
- cipőből soha nem elég, viszont ruhából bő egy heti adaggal ki lehet(ett volna) gazdálkodni…
- Kartal utazóágya nagy kincs volt, anélkül nem ment volna, mint ahogy az összes játékára és egyéb dolgaira is szükség volt, akárhol is laktunk.
- az elektromos fogkefémtől többet ilyen hosszú időre nem válok meg (becsszó!)
- hiányoztak a könyveim is nagyon (itt jegyzem meg, hogy akinek bármi ötlete van, hogy miként élhetnék újra a Budapesten ragadt könyveimmel egy fedél alatt – a hazaköltözés per pillanat kizárva (mint ahogy minden egyéb költözés is, lásd első pont) – az hatalmas jutalomban részesül), bár persze mire kipakoltam, rájöttem, hogy már majdnem mindet olvastam, úgyhogy három évre biztos nem lesz elég az olvasnivaló… És tévedésből nem hagytam ott senkinél a luxembourgi kirándulásos könyvet, úgyhogy azt az első luxembourgi látogató visszaviheti magával, ha igényt tart rá. (Ha nem, akkor a második. És így tovább…)
És akkor visszatérve a hétvégére: a legizgalmasabb talán az volt, hogy Kartalt elvittük fodrászhoz. Szerencsére profi gyerekfodrász volt, így nem esett kétségbe Kartal reakciójától, és pillanatok alatt végzett, emiatt viszont arra se volt időm, hogy lefényképezzem a nagy eseményt, különös tekintettel az autó alakú székre. Talán majd legközelebb.
(Azért kárpótlásul egy előtte/utána kép, itt hívnám fel a figyelmet a gödröcskére Kartal bokáján – ez az új kedvencem!)
Ezen kívül a környékünket derítettük fel kicsit jobban, megtaláltuk a bevásárlós helyeket, múzeumokat, éttermeket, amiket majd mind be kell járni. Elsétáltunk Aykan kiszemelt aikido klubjához is. Jó egy órányira van, úgyhogy ha Aykan heti kétszer-háromszor odagyalogol a felszerelésével együtt, akkor be se kell mennie, így is eleget sportol :). Viszont a klub közelében elmentünk egy templom mellett, ahonnan igazi fergetes mise hangjai szűrődtek ki (rockzene, mint az amerikai filmekben a fekete templomokban), lehet, hogy majd egyszer be is megyünk. És nem messze onnan láttunk még egy pop-rock középiskolát, az is érdekes lehet.

Ta-dámm

Beköltöztünk!!!
Kartal már alszik a szobácskájában (a kicsinyítő képző nem véletlen, gondolom az ilyen zsebkendőnyi gyerekszobák mintájára születtek Dahl és (a szerintem tőle igen sokat lopó) Rowling szekrényben lakó hősei, de cserébe Kartalnak megmaradt a vendégszoba játszani), leengedtük az elektromos redőnyöket, és már csak néhány bőrönd látványa választ el a teljes otthonosság érzetétől (de hát kidőltünk estére a sok pakolás, hurcolkoldás, újabb pakolás, nagybevásárlás majd újabb pakolás után, pedig elég jó stáb segített).
Egyelőre úgy tűnik, hogy itt minden működik (lám az internet is, de van kábeltévé, telefon, és ami ennél is sokkal fontosabb: melegvíz, fűtés, villany), a tulajdonos továbbra is rendkívül szimpatikus, rugalmas és segítőkész, és a ház gondnoka (házmester? házfelügyelő? házbizalmi?) is beszállt segíteni.
Na, ha már itt tartunk, erről a gondnokosdiról pár szó: Magyarul nincs ennek megfelelő intézmény (szerintem), de a török kapIcI hasonló, úgyhogy nekem nem volt nagy újdonság az „encargado”. Ő a ház mindenese, de ez nem merül ki abban, hogy kihúzza a kukákat az utcára és kicseréli az égőket a folyosón, hanem a lakásokba is őt hívják, ha bármit meg kell oldani (szerelni, fúrni-faragni, hozni-vinni). Általában a házban lakik (a házmesterlakásban persze), így gyakorlatilag non-stop lehet riasztani. Ha nincs biztonsági őr a házban (nálunk van), akkor napközben ő nyitogatja a kaput is, köszön a lakóknak, az előző házban lévő még a liftet is mindig hívta nekünk, ha látta, hogy jön a babakocsi. Tehát ez a dolog praktikus oldala, de hogy mitől is „jelenség” ez Buenos Airesben? Talán attól, hogy általában drapp egyenruhát hordanak, reggelente mindegyikük takarítja az utcát a ház előtt (söpörnek, porszívóznak és felmosnak) és a ház bejáratát (lemossák az üveget, kifényesítik a kaputelefont stb.). (Ettől nekem egyébként munkába menet mindig az Égből pottyant mesék záródalát kell dúdolnom!) És hogy a legtöbbjük ott ücsörög egész nap a ház üveges bejárata mögött, amitől engem sokszor ketrec-érzés fog el, mert meg lehet őket bámulni, mint az állatkertben (persze a helyi középosztály számára gondolom láthatatlanok). A már emlegetett eddigi egy darab kiállításunkon volt is egy videóinstalláció erről a témáról, egy házmester egy napját mutatta, szörnyen nyomasztó volt.
Na, de visszatérve a mi remek házunkra (ahol a munka nyomasztó része a biztonsági őröknek jut, akiknek ráadásul be se lehet látni a fülkéjükbe, amitől viszont rettentő félelmetes kívülről a ház!), Hugo állítólag szuper házmester, és eddig tényleg rögtön mindent megoldott. A lakás szép és jó, sok extrával (volt köztük olyan meglepetés is, ami csak tegnap derült ki), aki jön látogatóba, majd meglátja! Kartal a tegnapi tartózkodó kezdet után (akkor leltározni jöttünk) ma már teljesen birtokba vette, elkezdte felderíteni a rosszalkodási lehetőségeket (mi meg nagyon lessük, hogy kell-e valamit gyerekbiztossá tenni…)
A költöztető cég hétfőn hozza a hajóval küldött cuccainkat, egyelőre izgulunk, hogy a konyhában minden elférjen (mert alapvetően van már mindenből, így nem sok hely marad a másik teljes felszerelésnek…), de majd logisztikázunk.
Aki előtt nyitva a Buenos Aires térkép, az Avenida del Libertador és Coronel Diaz kereszteződésnél keresse a házunkat, a környéket pedig holnap indulunk felderíteni alaposabban.