Mivel ennyire kevés időm van blogolni, úgy tűnik, hogy már csak Kartal aranyköpéseit rögzítem, de hát ez is jobb, mint a semmi... (és erre legalább mindenki lelkesen szokott reagálni!)
Azt hiszem köztudott, hogy nem vagyok rajzzseni, a rajztudásom valahol a középső- vagy nagycsoportos szinten rekedhetett meg, de arra azért elég, hogy fiamat egyelőre rendre elkápráztassam (tudok pl. mindenféle színű lufit, pont-pont-vesszőcskét hihetetlen sebességgel, csigabigát - talán ebből már el lehet képzelni). Kartalnak ezek az egyszerű rajzok nagy kincsek (főleg, mert újabban általában rendelésre készülnek), őrizgeti és néha előveszi őket, már kiválóan elmondja, hogy mi micsoda és milyen színű. Egy ilyen műelemzés során mutatott rá a felső sarokban kukucskáló napra (tudjátok, amikor lustán csak negyedkört biggyeszt az ember a lap sarkára), és közölte, hogy "eltört!".
Nekem nagyon tetszik az is, amikor elkiáltja magát hogy "dindondan" (szerintem az egyik csatornán látható Dino Dan elferdítése), és akkor dinósat kell játszani vele (ő a kisdinó, aki négykézláb menekül a karjait kitárva őt félelmetesen üldöző nagy dinó elől - ez lennék én).
Továbbra is a kisautók, a repülők és a vonat a fő kedvencei, de nagy becsben tartja a nagyszülőktől kapott plüssmacit és -nyulat is. Egyik este megkérdeztük tőle, hogy mi a nevük, mire azt mondta, hogy "papamaci" és "mamanyuszi".
Egyre bonyolultabbakat és kreatívabban játszik. Például párnákból alagutat építünk, amin átbújik párszor, aztán szétrombolja, de ami számomra csatatér, az szerinte fagyizó, ahol ő nagyhangon kezdi árulni a fagylaltot ("helado"). Mindig megbeszéljük, hogy ki milyen ízű és színű fagyit kér, de újabban már fizetni is kell, és a visszajárót is gondosan kiszámolja (persze nem ad össze és von ki, csak mondjuk adok neki 8 pénzt, ő meg ad vissza kettőt. Vagy tizet...).
Persze az is tagadhatatlan, hogy két és fél évesen már alaposan benne jár a dackorszakban (mondjuk azt hiszem, Kartal erre születése óta keményen edzett!). Továbbra sem mondanám hisztis gyereknek, de ha akar valamit (leginkább dvd-nézés és körhintázás vége miatt van általában dráma), és ráadásul fáradt, akkor egyre nehezebb kezelni a helyzetet.
Most elég rossz hétvégén vagyunk túl, mert a rossz idő miatt (eső és nagy szél) nagyon keveset tudtunk kimozdulni. Ráadásul pont most vendégeskedett nálunk Renáta, a bölcsis csoport békája, aki körbejárja a családokat, és mindenki beírja a naplójába, hogy mit csináltak, amit aztán a gyerekek el is mesélnek a csoportnak. Ez a házi feladatom még ma estére, de hát nem sok mesélnivalónk van (szerencsére bevásárolni legalább elvittük, ahol egyébként Kartal tökéletes mintagyerek volt, végig ült a kocsiban, és mindent ő pakolt be, segített és kommentált).
Amúgy a fő program persze a játszóterezés szokott lenni, ahol remekül látszik, hogy mennyit fejlődik hétről hétre. Újabban már szépen mondja a nevét, ha megkérdezik (sajnos persze soha nem értik meg, mert bonyolult külföldi név), sőt ha ismeretlen gyerekhez közelít, akkor magától bemutatkozik: "soy yo, Kartal!" (=kb. én vagyok az, Kartal!). A dolgok kölcsönkérését - és főleg visszaadását - még lehet gyakorolni, de a saját játékait mindig szívesen kölcsönadja másoknak. Rendkívül barátkozós továbbra is, minden gyerekkel próbál játszani, a kicsiket bíztatja a csúszdánál, a sírdogálókat igyekszik megvigasztalni, de a fő attrakció, ha nagyobb fiúkkal kergetőzhet.
A bölcsi továbbra is szuper, ha kérdezem tőle, hogy mi történt aznap, akkor a standard válasza ez: "Tula pinta, Martín toca guitarra, Suni pelea, Kartal áááááá" (=Tula (óvónéni) fest (mármint hogy kézműveskedtek a vezetésével), Martín gitározik (óvóbácsi, ő a zenei oldalért felelős), Suni verekszik (ezzel a kislánnyal nagy a szerelem, reggelente puszilkodnak és ölelkeznek, sokat játszanak együtt, de állítólag Kartal egy idő után megunja, próbálja levakarni magáról, és akkor kitör a perpatvar... nem tudom, hogy ez minden nap ismétlődik-e, Kartal beszámolója szerint igen). A Kartalra vonatkozó részt fejtsétek meg :P).
No comments:
Post a Comment