Cartagena

Cartagena Kolumbia északi részén, a Karib-tenger partján fekszik, és ezzel nagyjából már lehet is sejteni, hogy mi következik…

Az első döbbenetből magunkhoz térve, miután megcsapott a karibi hőség a repülőből kilépve (Buenos Airesből egyébként Bogota közel 7 óra, és onnan Cartagena még másfél), a következő meglepetés az volt, hogy a szállodai szobában miért állították hűtőszekrény hőmérsékletűre a légkondit. Később kiderült, hogy az lett volna a 23 fok, úgyhogy tippelni se tudok, hogy kint mennyi lehetett, de a hőérzet bőven 40 felett, az biztos!

Maga a város nagyon fotogén, nagyrészt megmaradtak az eredeti városfalak, azokon belül pedig elég jó állapotban a gyarmati stílusú épületek,

és persze zöld terek, nagy templomok, meg rengeteg vidám szobor (és persze a kötelező Bolivar lovasszobor a főtéren). Többször eszembe jutott, hogy Kuba is ilyen szép lehetne…

De a legjobb az egészben, hogy bár rengeteg a turista, a helyiek nem adták meg magukat, élik tovább az életüket: mennek iskolába (természetesen egyenruhában) és dolgozni, zajlik az élet az utcán, veszik a friss gyümölcsöket és gyümölcssalátát, isszák a guruló akváriumból merőkanállal mert jeges limonádét (erre nem mertünk benevezni, pedig nagyon csábított), dominóznak a téren, demonstrálnak (nem jöttünk rá, hogy mi okból, de a hatalmas európai zászlóból arra következtettünk, hogy csatlakozni akarnak az EU-hoz), és szakadatlanul telefonálnak.

Mobilja itt szinte mindenkinek van, viszont a tarifarendszer olyan, hogy a saját mobilt inkább csak hívásfogadásra használják, ha fel kell valakit hívniuk, akkor az utcai „percárusok” telefonjait használják, mert ők a nagy tételben vásárolt perceket olcsóbban adják, ráadásul a különböző szolgáltatók csomagjai közül mindig tudják, hogy lehet a legolcsóbban telefonálni. Ilyen mobilkölcsönző embereket kb. 50 méterenként látni az árnyékos padokon vagy kis sámlikon.

Városnézés gyanánt leginkább az utcákon bolyongtunk, igyekeztem nem lefényképezni minden egyes házat, erkélyt és növényt, felmentünk kicsit a városfalra, de már kora reggel is közel elviselhetetlen volt a hőség, úgyhogy onnan gyorsan le is jöttünk,

megnéztük az aranymúzeumot (gyarmati idők előtti kultúrák) és az inkvizítorok palotáját (ahol nem találtattam könnyűnek a boszorkánymérlegen, úgyhogy ez most már hivatalos), a katedrálist, a modern művészetek múzeumát (ez valójában picike és nem valami érdekes) és legfőképpen gyakori szüneteket tartva licuadot ittunk (hideg, friss gyümölcsből készült turmix, tejjel vagy vízzel, próbáltunk mindenféle gyümölcsöt így végigkóstolni, nagyrészt nem tudtuk, hogy mit rendelünk, de mindegyik finom volt és roppant izgalmasnak hangzott… mivel a helyi vízben nem bíztunk, eleinte tejjel kértük, de aztán Aykan egyszer meglátta, hogy ez víz+tejport jelent, úgyhogy onnantól mindegy volt…).

A babakocsit hiába vittük magunkkal, ebben a hőségben és tömegben nem vált be, maradt általában a kenguru, amivel – és a benne nézelődő fehér babával – általában nagy sikert arattunk. Kartal jól viselte az utat, legjobban a szálloda medencéjében pancsolás tetszett persze neki (amit mi természetesen csakis kényszerből és az ő kedvéért vezettünk be naponta kétszer :D).

És most bajban vagyok, mert azt kellene mondanom, hogy jó eséllyel Cartagena Dél-Amerika legszebb városa, de nem akarok reklámot csinálni neki, mert először is jöjjön mindenki Argentínába és csak utána Kolumbiába. De utána tényleg!