tartományra gondolnak. A távolsági busz teljesen olyan, mint Európában, inkább a hatalmas buszpályaudvar volt érdekes, ahol az emeleten a rengeteg jegyirodát busztársaságonként és régiónként csoportosították, így többedikre sikerült csak megtalálni, hogy hol kaphatunk jegyet és honnan indul a busz.Mire megérkeztünk Gabriel már várt ránk, ami azért is nagy megkönnyebbülést jelentett, mert nem voltunk benne biztosak, hogy fel tudjuk-e hívni. A telefonszámok rendszere ugyanis annyira bonyolult, hogy nem tudunk rajta kiigazodni, sőt az általunk eddig megkérdezett helyiek sem. Más előhívót kell használni, ha mobilról hívsz egy számot, mint ha vezetékesről, de talán az sem mindegy, hogy melyik társaságtól, belföldről vagy külföldről, stb. A mi mobilszámunk pl. a szerződés szerint 11-gyel eződik (+8 szám). Igen ám, de a 11 valójában Buenos Aires (a főváros) előhívója, így általában 11 helyett 15-öt kell tárcsázni annak, aki hívni akar. Vagy 015-öt. Társaságon belül viszont igenis a 11-est kell használni. Külföldről pedig az országhívó után még beugrik egy kilences is, aztán 11 (erre kiakad a rendszer, mert a 911-et segélyhívónak érzékeli, de ettől még ki kell tartani). Az eddigi legjobb tanács az volt, hogy ha nem tudunk felhívni valakit (akinek egyébként tudjuk a számát), akkor hívjuk fel a mobiltársaságot és ők majd megmondják, hogy mit kell elé, mögé, helyette, alá, fölé vagy akárhova tárcsázni.
Ez a telefonos kitérő kicsit hosszú volt, de sebaj, mert a városról sokat úgysem lehet mondani. Mesterséges város, elég élhetőre tervezték (minden 6. sarkon van egy tér, így mindenkinek max. 300 métert kell gyalogolnia, hogy zöld területre jusson, de amúgy is sok a fa, szélesek a járdák). Számozott utcák és sugárutak, teljes szimmetria, a város közepén főtér katedrálissal és városházával. Szerencsére nem városnézési céllal érkeztünk…
A házigazdáink, Elena és Gabriel júliusra babát várnak, úgyhogy Kartalt kész infrastruktúra fogadta, ezért a két napra viszonylag normális mennyiségű cuccal érkeztünk.
A program pedig adott volt: szombat este barátok jöttek vacsorázni, vasárnap pedig a család gyűlt össze sütögetésre (parrilla). Végig nagyon jól éreztük magunkat, nagy élmény volt kicsit belelátni, hogy igaziból hogy élnek az argentínok (na jó, ez a néhány argentín ezen a két napon), mindenki nagyon nyitott volt, érdeklődő, barátságos. És persze jókat ettünk: húsos lencsét, dulce de lechés palacsintát, és a parrillán sütött mindenfélékből amit meg mertünk kóstolni (érzékenyebb lelkűek és vegetáriánusok kedvéért most nem térek ki arra, hogy mi minden sült ott, de nagyjából minden).Hazafelé Elena testvére és felesége hoztak kocsival, és ha minden jól megy, és oda költözünk, ahova szeretnénk, akkor hozzájuk nagyon közel fogunk lakni, úgyhogy tervezünk még találkozgatni. Remélem, hogy Gabrielékkel is megmarad a kapcsolat, Aykan már megígérte, hogy legközelebb ő főz nekik valami jó kis török kaját!
Kartalnak legjobban talán a háziak kutyája, Malayka tetszett, és az, hogy megtanult tapsolni (a kezével és a lábával is tud!!!), és azóta rendszeresen gyakorolja is a tudományát, és borzasztó boldog tőle (hát még mi!). Persze mi is sokat tanultunk a hétvégén: én többek között azt, hogy az itteni lengyelpiac az uruguayi piac (itt is jártunk), és kedvenc új szavam is van: „sánki” (megfejtés a kiadónál).
No comments:
Post a Comment